A cégek bevételeiért felelős értékesítési munkaköröket – főként a személyes találkozók meghiúsulását eredményező „bezárt az ország” következtében – a pandémia érzékenyen érintette.
Rengeteg profi értékesítő munka nélkül maradt, mivel sok salesesnek megszűnt a munkahelye, a megmaradt pozíciók közül sokat csökkentett munkaidőbe szerveztek át, majd ezek egy részét is le kellett építeni.
Profi értékesítő munka,
…azaz hosszuk össze a valóban profi értékesítőket és a jó saleses munkalehetőségeket.
Most a gazdaság újraindításakor újra felpezsdül az értékesítés világa, hiszen a cégeknek az elmaradt bevételeket pótolni kell, a visszaesett forgalmat fel kell futtatni, új piacokat, új vevőket kell szerezni. Ehhez pedig profi értékesítőkre van szükségük. (Egyébként is: minden cégbe kell néhány nagyon jó saleses!)
Ennek megoldására hoztuk létre hazánk első értékesítőkre szakosodott állásportálját, a SalesWork.hu-t.
A munkaadók és munkavállalók összehozását végző, minden szakmát lefedni akaró általános munkaerő-platformokon mindkét fél óriási zsúfoltsággal, túlkínálattal és káosszal találkozik. A nehéz kereshetőség és a szakmák közötti átfedésekből következő „mellélövések” megkeserítik az érintett cégek és álláskeresők életét – sőt, sajnos sokszor meg is hiúsítják az egymásra találásukat.
Ezzel szemben a szakosodott portálok csak az adott szakmába vágó hirdetéseket, valamint szakemberek pályázatait tartalmazzák, így jóval könnyebben, hatékonyabban és biztosabban kerülnek kapcsolatba a felek.
Persze, ha valakinek nincs tudása, ideje vagy szakértő kollégája a toborzásra és kiválasztásra, akkor akár készen is kaphat válogatott értékesítőket!
A SalesWork.hu állásportálon a hirdető cégek és a munkakereső értékesítési szakemberek egymásra találását az üzemeltetők az összes szükséges eszközzel támogatják. (Az alapítók egyike a portálüzemeltetésben, másikuk pedig az értékesítési szakmában több évtizedes tapasztalattal rendelkezik.)
Többek között a munkaadó cégeknek (1) álláshirdetés sablont, teljes körű (2) toborzási-kiválasztási kézikönyvet és (3) ellenőrzőlistát biztosítanak.
A munkát kereső értékesítők részére pedig önéletrajz- és kísérőlevél mintát és álláskeresési kisokost tettek elérhetővé.
Mind a cégek, mind az értékesítők csúcshatékony értékesítési tudásra tehetnek szert a cégcsoporton belül nyújtott cégre- és személyre szabott tréningek, tanácsadás vagy más oktatások révén.
Minden érintett számára versenyelőnyt jelentenek a piacon egyedülálló egyéb hiánypótló segédanyagok (pl. Sales pozíciók szótára, Bevételt azonnal!, A 7 legfontosabb könyv az értékesítésről), valamint az értékesítési szakmai cikkeket tartalmazó sales blog is.
A munkakeresők számára természetesen díjmentes szolgáltatások mellett most a hirdetőket is ingyenes próbalehetőség várja – érdemes kihasználni a bevezetési akciót.