Értékesítők közvetítése
Cégünk építőipari műkő termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. 2004-ben találkoztam a salesgroup szolgáltatásával, amely konkrét vevőkhöz illetve viszonteladókhoz jutatott. Rendkívül gyorsan 2-3 hét alatt 10 vevő és viszonteladó partnert szereztünk, ennek köszönhetően a szolgáltatási díj nagyon rövid időn belül megtérült. Hatékonysága – még egy olyan speciális szakterületen, mint amilyen a miénk – bizonyított, mindenkinek bátran ajánlhatom. Várpalota
Telesales-es munkatársak toborzásával bíztuk meg a céget. Egy folyamatos együttműködés révén 10 telefonos értékesítőt kutattak fel a részünkre, ami igazán elismerésre méltó teljesítmény, hiszen a piaci átlagtól jelentősen eltérve, cégünk kizárólag tiszta jutalékos rendszerben javadalmazta a munkatársakat. A saját bőrünkön tapasztaltak alapján a „szinte lehetetlen” kategóriába tartozó 10 fős csapat felállítását a salesgroup munkatársai megfelelően teljesítették, őszintén gratulálunk ehhez a nem mindennapi teljesítményhez.
Cégünk, a salegroup által körültekintően kiválasztott 2 értékesítési munkatársat alkalmaz. Mind a kiválasztásban, mind a folyamatos oktatásban és fejlesztésben kiváló munkát végez a salesgroup csapata. Örömmel látjuk, hogy az új és régi értékesítők munkáját egyaránt támogatják, hasznos tanácsokkal látják el, így is hozzájárulva a cég prosperáláshoz, és jobb eredmények eléréséhez. Külön kiemelném a salesgroup rugalmasságát, és az értékesítői csapat egyedi igényeinek a kielégítéséhez való pozitív hozzáállását.
Ezúton szeretnénk megköszönni a közös munkát és annak eredményét, jelenleg azt a 12 új aktív üzletkötőt, akiket cégünkhöz kiközvetítettek. A munkaerő-keresésnél a problémát mindig a beérkező pályázatok feldolgozása, a lehetséges jelöltek meghallgatása jelentette, ami nagyon időigényes és drága, főleg, ha erre nincs a cégnél konkrét szakember. Ezt spóroltuk meg a salesgrouppal, akik kitűnő szolgáltatást nyújtottak kedvező áron. A jelölteket a salesgroup mindig az előre megbeszélt elvárások alapján választotta ki, így nekünk már csak annyi volt a dolgunk, hogy igent mondjunk. Az új kollégák a képzések és betanulás után máris több millió forintos forgalmat produkáltak egyenként, ami a mi piacunkon kiemelkedőnek mondható. A salesgroup munkájával nagyon elégedettek vagyunk, és munkaerő-keresésnél továbbra is igénybe szeretnénk venni szolgáltatásaikat.
A szokásos hirdetési csatornáinkon nem találtuk meg a számunkra megfelelő szakembert. Ezek után fordultunk salesgrouphoz. Az ő hatékony segítségükkel,1,5 hónap alatt sikerült a kiválasztást befejezni és megállapodni egy kollégával, aki azóta sikeresen beilleszkedett cégünk munkájába.
Több mint 10 éves múlttal rendelkező szépségipari forgalmazó cégünk további piacszerzését direktértékesítőkön keresztül képzeltük el. A tervezés során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nem értünk az értékesítés ezen módjához, mert egy sor kérdésre nem tudtuk a választ, nagyon sok probléma merült fel és nem állt össze a kép a fejünkben. Úgy döntöttünk, hogy ha találunk, egy erre szakosodott céget, akkor inkább megbízzuk őket az országos csapat felállításával. Rövid keresgélés után jutottunk el a salesgrouphoz, akik pontosan azt nyújtották, amire szükségünk volt: sok-sok jó értékesítőt betoborozva, újbóli meghallgatásokkal kiválasztották minden régióból a legjobbat. Amikor az egyik végső kiválasztott helyett inkább mást kértünk (kölcsönös szimpátiahiány), problémázás nélkül küldtek új munkatársat. Ma már ezen munkatársak mindegyike naponta üzletet köt, hozza a megrendeléseket, az új ügyfeleket, és csak ez számít! Örülök, hogy nem önállóan próbálkoztunk, mert sem időnk, sem tudásunk nem lett volna, egy jó értékesítési csapat felépítéséhez. Pedig nincs ennél fontosabb.
Tisztelt Andor László! Elégedettségünk jeléül ez úton szeretném visszajelezni, hogy az általunk beadott megbízást az Ön cége maradéktalanul és határidők betartásával elvégezte. Továbbá szeretném megköszönni a precíz hozzáállást illetve, hogy maximálisan figyelembe vették igényeinket a kiközvetített területi képviselők kapcsán. Szívélyes üdvözlettel,
Vállalkozásunk a legnehezebbnek tartott értékesítési módszerrel, direktmarketing (házalás) útján értékesíti termékeit. Az értékesítésben leginkább jelen lévő elvándorlás a ’kopogtatós’ módszerrel dolgozókat érinti leginkább. Leginkább ezért fejezzük ki őszinte elismerésünket az salesgroupnak, mert a több mint 1 évvel ezelőtti toborzási tevékenységük eredményeképp részünkre kiválasztott 6 ügynök közül, 5 még mindig nálunk dolgozik. Ez – 10 év csoportépítési tapasztalata alapján állítom – nem lehet véletlen, hanem egy speciális, számunkra csodálatra méltó kiválasztási módszer eredménye!
Tisztelt salesgroup! Az ügynökségük által felkutatott két leendő üzletkötő felvette velem a kapcsolatot. Egy személyes találkozó során átbeszéltük és lekonkretizáltuk a feltételeket. A két fiatalember az előzetes elvárásaimnak maximálisan megfelel, és a mai napon munkába álltak nálam.
Rögtön az 1. hónapban a salesgroup által kiválasztott 2 értékesítési tanácsadóval plusz 3,5 M Ft extra bevételre tettünk szert. Mi mást írjak: ezt vártuk. Igaz, hogy ezt senkinek – nekünk – sem sikerült még megvalósítania, de hát állítólag a salesgroup a legprofibb. Tényleg úgy tűnik.
Minden területre tudnak megoldást ajánlani. A célterületre megfelelő munkatársjelöltet szakszerű, felkészült gárda válogatja ki, úgymond szűri elő, melyekből a végén a megkeresést indító cég, számára valóban a legkedvezőbb paraméterekkel rendelkező jelöltet közvetítik ki. Érvényes a „csak egy maradhat” elv. Számunkra eddig üzletkötő, és más hasonló kollegákat/kolleganőket biztosítottak, akiknek a munkájával meg vagyunk elégedve, és cégünknél perspektíva mutatkozik nekik a továbbfejlődésre.
A számítástechnikában eltöltött több mint 10 év alapján szkeptikus voltam, hogy a cégvezetők direkt megkeresése, eredményes értékesítési módszer lenne. De a fejlődés szükségességének engedve megbízást adtam 4 értékesítő felkutatására, amit 1,5 hónap alatt teljesített a cégük. A végső elbeszélgetésen nálam megjelenőkről első pillantásra kiderült, hogy nem a megszokott üzletkötő vagy ügynök kategória: megjelenésük, felkészültségük, múltjuk és határozott szándékuk alapján látszott, hogy szakemberek. Azt, hogy alaposan megszűrték, illetve felkészítették őket, azt vezető társammal azonnal tudtuk, de az elfogadásuk visszajelzésekor még volt bennünk egy, a jövőbeni teljesítményükkel kapcsolatos bizonytalanság. Így néhány hónap eltelte után már érezzük, hogy szükségtelen volt, mert a munkájuk és az eredményeik is azt a komoly gondolkodású és képzett értékesítő személyiséget igazolják, ami a legfontosabb lenne minden cég állományában, de szinte lehetetlen megtalálni. A salesgroupnak sikerült, és ezért hálásak vagyunk nekik.
Tisztelt Andor Úr! A weboldalukon olvasott szöveg alapján nagyon bíztam abban, hogy legalább a felét képesek lesznek nálam is teljesíteni, mint a referencia partnereiknél. Pozitívan csalódtam: az Önök által toborzott mérnök-üzletkötőink 3 hónap után ugrásszerűen emelkedő értékesítési eredményeket érnek el, beérték a cégünknél több éve dolgozó tanácsadókat. Ha tudnám, hogy csinálták, ma már nem itt tartanék! Üdvözlettel:
Tisztelt salesgroup!! Küldöm az ígért sikerbeszámolót, illetve az újabb 2 főre vonatkozó megrendelést. Az elmúlt 3 hétben az üzletkötők kezdőként 32, ill. 27 megrendelést hoztak, többet, mint korábban bárki. (Ez több mint négymilliónyi forgalmat jelent cégünknek.) Ha ezt kezdőként képesek voltak elérni, akkor Önök biztosan a legjobbakat küldték. Lassan teljesen önállóak lesznek, úgyhogy mielőbb jöhet a másik 2 fő. Nagy ez a budapesti piac, de szörnyű arra gondolni, hogy a konkurenciánál is dolgozhatnak ilyen emberek. Azért rendelünk Önöktől most is, mert reméljük, hogy elhalásszuk előlük a jó üzletkötőket; kár, hogy ezt (kizárólagosság) nem tudják biztosítani a részünkre.
Értékesítési és vezetői fejlesztő program
„Aki nem tudja, az tanítja!” Nagyon jó volt tanulni olyan emberektől, akik megcáfolják ezt a mondást. Tetszett a cégre- és személyre szabottság, a gyakorlati megközelítés. Mindenféle tömjénezés nélkül: nagyon sokat tanultam.
Érthetően, példákkal alátámasztva, gyakorlatiasan kaptunk tudást, életből vett mintákat.
Köszönettel tartozunk Andor László úrnak, a salesgroup szakmai vezetőjének, aki cége képviseletében a Zsigmond Király Főiskola Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézete felkérésére tartalmas vendégelőadást tartott a „Marketingkommunikáció” kurzus keretén belül a nappali tagozatos végzős hallgatóink számára. A visszajelzések alapján tanulságos és érdekfeszítő volt az előadó személyes tapasztalataival és véleményével fűszerezett prezentáció, amelynek során az értékesítés módszereiről, aktuális helyzetéről kaptak árnyaltabb képet a hallgatók. Intézményünk szívesen látná vendégelőadóként a jövőben is Andor László urat, aki nagyfokú rugalmasságról és ügyfélközpontú mentalitásról tett tanúságot a program előkészítése és megtartása során, amelyért külön köszönettel tartozunk.
Örülök, hogy a több oktatócég közül önök lettek kiválasztva. Az értékesítési tréning a cégre szabott gyakorlatiassága miatt kiemelkedően tetszett.
Ilyen szintű képzésen még nem vettem részt, pedig az elmúlt 10 évben, a multiknál való alkalmazásom során átestem 30-40 tréningen. Még egyszer gratulálok, és nagyon szeretnénk, hogy minél több vezetői képzést tartson még nekünk!
A személyre szabott tréningen kapott ötleteket megpróbáltam megvalósítani az elmúlt hónapok alatt, és annak ellenére, hogy válságos időszakban vagyunk, mindenki recesszióról beszél, mi az elmúlt évek legjobb értékesítési évét zártuk. Köszönök mindent.